Felfüggesztett börtönt kapott egy kommentelő, aki pénzt ajánlott Lázár János megöléséért
A bíróság emberölés előkészületében találta bűnösnek a budapesti férfit.
A bíróság emberölés előkészületében találta bűnösnek a budapesti férfit.
A férfi még a személyi igazolványáról is fotót küldött a gyanútlan vevőknek, akiket azonban csak hitegetett, a belépőket soha nem küldte el nekik.
A műtétet végző orvos elhallgatta a hibát, a nő nem sokkal később elhunyt.
Ihász Sándor még 2017-ben vett át olyan dokumentumokat a barátjától, az azóta a Fenyő-gyilkosságban bűnsegédként nem jogerősen hét év fegyházra ítélt Gyárfás Tamástól, amelyek új bizonyítékokat tartalmaztak az üggyel kapcsolatban, ám a főügyész ezeket a dokumentumokat elzárta az irodájában, és nem értesítette róla a nyomozó hatóságokat.
A szibériai husky korábban elszökött a család házától, de megtalálták.
A klub belső vizsgálatot indított.
A Momentum politikusát első fokon felmentették a füstgyertyás ügyben.
Évek óta húzódó ügy végére tett pontot a Fővárosi Ítélőtábla, amikor a „kokainügy” miatt Árpa Attilát és társait bűnösnek mondta ki. A színész-producer ugyanakkor mégis örülhet a hírnek, mert felfüggesztettet kapott, így nem lesz büntetett előéletű.
Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért rá.
A debreceni középiskolás lányok egy fiún vesztek össze, féltékenység miatt történt a késelés.
A nő egy telefonbeszélgetésen húzta fel magát, majd visszament a kórterembe és harapott. Felfüggesztett börtönt kaphat.
A férfi bosszúból fékezett a mögötte haladó pótkocsis előtt. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és a férfi vezetéstől való eltiltását javasolja.
A speciális nevelési igényű gyerekeket bántalmazó gyermekotthoni dolgozóra felfüggesztett börtönbüntetés vár.
Az ügyben egyezség jóváhagyásával született ítélet, a műsorvezető másfél évet kapott felfüggesztve, és büntetést is kell fizetnie.
Elismerte és megbánta az álhírterjesztést.
Kaleta Gábor volt perui nagykövet egy év felfüggesztett börtönt kapott 19 ezer darab, gyerekeket ábrázoló pornográf kép miatt. Az ítéletet az ügyész elfogadta, a Legfőbb Ügyészség megmagyarázta, miért.
Tát Margit (Fidesz-KDNP) elítélt, majd lemondott polgármestert újra választották a mintegy kétezres lélekszámú Békés megyei Méhkeréken vasárnap tartott időközi választáson.
A vád szerint egy 44 éves férfi az egymást átkarolva sétáló két nőt hangosan szidalmazta, az egyiküket meg is lökte. Felfüggesztettet kért rá az ügyészség.
A szülész sokszor kevesellte is a páciensektől kapott összeget.